Érdekességek a sóról

„Két dolog a legfontosabb a világon: a só és a víz.”

Plinius

A só a Föld fehér aranya, létfontosságú elem, amely a régmúlt időkben fizetőeszközként is szolgált. Háborúk folytak a sóbányák birtoklásáért.

A primitív civilizációk még nem voltak tudatában a só fontosságának. A létfenntartáshoz szükséges só- és ásványianyag-mennyiséget főként az állatok véréből nyerték.

Később, a mezőgazdaság fejlődésével, a só iránti igény megnőtt. Rájöttek, hogy segítségével tartósítani lehet az élelmiszereket, ami lehetővé tette azok szállítását és az utánpótlás biztosítását a hosszabb utazások során.

A rómaiak sóutakat építettek a só szállítására. Az egyik ilyen út, a Via Salaria, az Adriai-tengerhez vezetett, ahol a mai napig is alkalmazott lepárlásos technikával jutottak sóhoz.

A rómaiak ellenőrzés alatt tartották a só árát. Háború esetén megemelték, hogy az ebből származó bevételből fedezzék a költségeket, majd később csökkentették, hogy a só az egyszerű polgárok számára is elérhető legyen.

A római katonákat sóval is fizették. Az angol salary, vagyis „fizetés” szó is a latin salarium kifejezésből származik, amely eredetileg a sóval kapcsolatos juttatásra utalt.

Amit a természetes sóról tudni kell

Sokan csupán fűszerként ismerik a sót, pedig az emberi szervezet számára alapvető fontosságú az egészség megőrzésében.

Az asztali só és a természetben található kristálysók összetétele különbözik egymástól. Az asztali sót a természetes sók kémiai tisztításával állítják elő. A természetes sók különböző ionokat tartalmazhatnak, például:

• nátriumiont – Na⁺;
• kloridiont – Cl⁻;
• káliumiont – K⁺;
• kalciumiont – Ca²⁺;
• magnéziumiont – Mg²⁺;
• foszfátiont – PO₄³⁻;
• hidrogén-karbonát-iont – HCO₃⁻.

Az ionok elektromos potenciállal, vagyis energiával rendelkeznek. Vérünk, valamint testünk egyéb intracelluláris és extracelluláris folyadékai vízben oldott ionokat tartalmaznak, ezért elektrolitoldatoknak tekinthetők.

Szervezetünk elektrolit-háztartásának egyensúlyban tartása alapvető fontosságú:

• az életfunkciók fenntartásához;
• a normál hidratáltsági állapot biztosításához;
• a vér pH-értékének szabályozásához;
• a vérnyomás szabályozásához;
• a normál ideg- és izomműködéshez.

Az idegsejtek és az izomszövet képesek továbbítani az elektromos aktivitást. Elektrolitok, illetve vízben oldott természetes sók nélkül nem létezne gondolkodás, beszéd, izom-összehúzódás vagy mozgás.

A víz és a só egyensúlya szabályozza a szervezet anyagcsere-folyamatait, energetizálja és aktiválja a szervezetet. Só és víz nélkül testünk működésképtelenné válna.

Élettani folyamatok, amelyek normál fenntartásában szerepe lehet a természetes sóterápiának

A természetes sóterápia támogatói szerint szerepet játszhat a következő folyamatokban:

• a szabályos szívműködés fenntartása;
• a vérnyomás szabályozása;
• a vércukorszint szabályozása;
• a tüdő tisztulása és a képződött nyák eltávolítása, főként asztma és cisztás fibrózis esetén;
• az arcüregek tisztulása;
• az allergiás tünetek enyhítése;
• az izomgörcsök megelőzése;
• a fokozott nyálképződés mérséklése;
• a csontok szilárdságának megőrzése és a csontritkulás megelőzése;
• az alvás szabályozása;
• a száraz köhögés enyhítése;
• a köszvény megelőzése;
• a szexualitás és a libidó fenntartása;
• a visszeresség és a pókhálóvénák kialakulásának megelőzése;
• az idegsejtek közötti kommunikáció és információáramlás fenntartása;
• a tápanyagok felszívódása a bélcsatornából.

Felső légúti megbetegedések kezelése sóterápiával

Az inhalációs terápia alkalmazása a légúti betegségekben régóta ismert.

Indiában már időszámításunk előtt különböző magvak és gyökerek elégetésével keletkező füst belélegzését ajánlották a köhögés és a sípoló légzés kezelésére.

A haloterápia, vagyis a sóterápia jótékony hatását 1843-ban Feliks Boczkowski lengyel orvos ismertette elsőként. A sóterápia során a sóbarlangok mikroklímáját mesterséges úton hozzák létre.

A sórészecskék nagyságuktól függően a légutak különböző mélységeiben rakódnak le:

• a 8 mikrométernél nagyobb részecskék a garatban;
• az 5–8 mikrométer közötti részecskék a nagyobb légutakban;
• a 0,5–5 mikrométer közötti részecskék az alsó légutakban is lerakódhatnak.

Terápiás szempontból ezért a 0,5–5 mikrométer közötti részecskeméret tekinthető a leghatékonyabbnak.

A sóterápiás kezelés feltételezett hatásmechanizmusa

A sóterápia gyulladáscsökkentő hatását lúgosító tulajdonságával magyarázzák. A belélegzett sórészecskék közvetlenül megtapadhatnak a légutak nyálkahártyáján.

A lerakódott sórészecskék csökkenthetik a nyák viszkozitását, és elősegíthetik a nyálkahártya normális tisztítómechanizmusának helyreállítását. Ennek segítségével a szervezet eltávolíthatja az inaktivált kóros mikroorganizmusokat és a légutakban lerakódott szennyező anyagokat.

A belélegzett só lényegében oldószerként viselkedhet, és elősegítheti a felső, illetve alsó légutakban megtapadt váladék fellazítását.

A természetes sókristályoknak fertőtlenítő hatást is tulajdonítanak. A sóterápia támogatói szerint a kezelés:

• javíthatja a szervezet fizikai és biokémiai aktivitását;
• fokozhatja az anyagcserét;
• serkentheti a perifériás keringést;
• csökkentheti a nyálkahártya duzzanatát;
• elősegítheti a nyák oldását;
• természetes antihisztaminként viselkedhet.

A Szent Gellért Gyógyfürdő inhalatóriuma

Magyarországon egyedülállónak számít a budapesti Szent Gellért Gyógyfürdő nappali kórházi részlegének sókamrája.

Ebben a kamrában a betegek konyhasó és szódabikarbóna vizes oldatából, sűrített levegő segítségével létrehozott sűrű ködpárnát lélegeznek be.

Az úgynevezett inhalatóriumot 1918-ban, a Gellért Gyógyfürdővel egy időben alakították ki légúti betegségek kezelésére.

A részleg szakmai munkáját dr. Glück Tibor alapozta meg, aki korának elismert asztmakutatója volt.

Az inhalatórium használata elsősorban a tapadós, nehezen ürülő és sűrű váladékképződéssel járó felső légúti megbetegedések kezelésére ajánlott.

A kezelés menete

A kezelés egy kisméretű, zárt helyiségben történik. A betegek konyhasó és szódabikarbóna vizes oldatából előállított, körülbelül 0,5 mikrométeres porlasztott sóoldatot lélegeznek be.

A sóköd egyenletesen betölti a szobahőmérsékletű kamrát. A betegek egy-egy kezelés során általában 15–20 percet töltenek a helyiségben.

A kezelés célja a lerakódott váladék feloldása és kiürülésének elősegítése. A váladék eltávolításával a felső légutak gyulladása enyhülhet, a köhögés pedig csökkenhet.

Erőteljes nyákoldó hatása miatt a kezelés öntisztulási folyamatot indíthat el a légutakban. A terápia kíméletes, önmagában, valamint más kezelésekkel együtt is alkalmazható.

Milyen esetekben javasolható a kezelés?

A sóterápia nyákoldó és gyulladáscsökkentő hatása miatt önálló vagy kiegészítő kezelésként alkalmazható különböző légúti megbetegedések esetén.

A felső légúti betegségek közül kedvező eredmények várhatók:

• krónikus melléküreg-gyulladás;
• elhúzódó, hátsó garatfali váladékképződéssel járó kórképek;
• allergiás nátha;
• idült nátha esetén.

A kezelés gyermek- és felnőttkorban egyaránt alkalmazható. A terápia megkezdése előtt azonban részletes fül-orr-gégészeti kivizsgálás javasolt.

A 2012-ben megjelent szakirodalmi adatok szerint az egészséges gyermekek haloterápiás kezelése csökkentheti a felső légúti megbetegedések előfordulási gyakoriságát.

A sóterápia alkalmazható továbbá:

• idült hörghurut;
• tüdőgyulladás akut szakasza utáni felépülés;
• tüdőtágulat;
• köhögéssel járó állapotok;
• dohányzás okozta köhögés;
• megfázás vagy influenza utáni lábadozás esetén.

Összefoglalva elmondható, hogy a sóinhalációs terápiát mind a heveny, mind az idült légúti obstruktív megbetegedések esetén alkalmazzák. Segítheti a váladék felköhögését, és helyi gyulladáscsökkentő hatással is rendelkezhet.

Mikor nem javasolt a kezelés?

A kezelés nem javasolt:

• lázzal járó akut légúti gyulladásos megbetegedésekben;
• fertőző betegségek aktív szakaszában;
• nem megfelelően kezelt magas vérnyomás esetén;
• súlyos vagy instabil egészségi állapotban.

A haloterápia megkezdése előtt javasolt orvossal vagy megfelelő egészségügyi szakemberrel konzultálni.

A szakszerűen végzett haloterápiás kezelést általában jól tolerálják, de az egyéni állapotot és az esetleges ellenjavallatokat minden esetben figyelembe kell venni.